Új listát állítottunk össze – az ENISA vezetésével készült NIS2 irányelv és annak a nemzeti jogba átültetésével született, valamint egyéb kapcsolódó magyar és közösségi jogszabályokból. A tartalomjegyzékben külön gyűjtöttük az általános kiberbiztonsági, kritikus infrastruktúrákra valamint adatvédelemre vonatkozó jogszabályokat.
A hatályos környezetvédelmi jogszabálok listáját kiegészítettük új, “ESG” fejezettel, amelybe összegyűjtöttük a vonatkozó magyar és közösségi jogszabályokat – beleértve a magyar jogba még át nem ültetett irányelveket is – és a szabványos jelentés formátumokat.
Környezetvédelmi jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Tűz-, Munka-, Személy- és Vagyonvédelmi jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Veszélyes anyag jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Élelmiszer-biztonsági jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Energia-gazdálkodási és energetikai jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Metrológiai jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Gyógyszer, kozmetikum és orvostechnikai eszköz jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás
Főkönyvelők törvényei
Az alapító testvére, Zachár Zoltán is csatlakozott a vállalkozáshoz, aki mérnök-közgazdász végzettségével és több éves, nagyvállalatoknál szerzett felsővezetői tapasztalatával járul hozzá eredményes tevékenységünkhöz. Az ő vezetésével fejlesztettük ki és vezettük be a piacon a Gépmester Karbantartási Szoftvercsaládot, amelyet már sok tucat vállalat használ. Továbbá az ő hatáskörébe tartozott a gépkönyvekkel kapcsolatos műszaki-üzleti tevékenységünk is.
Beindítottuk vállalkozásunk legújabb üzletágát, lakosságnak értékesítünk mindent, amire a cukorbetegnek szüksége van, a Cukorbetegek Boltjában.
Megkezdtük az on-line jogszabály-gyűjteményünk működtetését, a Hatályos Metrológiai Jogszabályok Gyűjteményét.
Átszerveztük vállalkozásunkat, Zachár Zoltán az ECO-Logic Mérnökiroda Kft. -ben folytatta a műszaki dokumentációs és Gépmester szoftvercsalád fejlesztési tevékenységet.
Kialakítottuk új szolgáltatásunkat, a tematikus jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatást.
Elindítottunk még egy új szolgáltatást, az egyedi, megrendelőre szabott jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatást, akár a jogszabályok idegen nyelvű kivonatolásával is.
Beszüntettük a lemeztörvénytárak kiadását, minden jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatást interneten, akár okostelefonnal is igénybe vehetően nyújtunk.
Tevékenységünk a jogszabályváltozás-figyelési szolgáltatás mellet tudományos kutatással egészült ki, fenntarthatóság, alternatív közgazdaságtan és emberi jól-lét témákban.
Honlapunkat korszerűsítettük. A jogszabálylisták használata is felhasználó-barát lett, a jogszabályok címére is kiterjesztettük a linket, könnyebb megnyitni a jogszabályok szövegét.
Megkezdük a "bővített" jogszabály-változásfigyelési szolgáltatást. Ez azt jelenti, hogy a változásértesítő levelekben nem csak a módosító és módosított jogszabályokat soroljuk fel, hanem táblázatban összefoglaljuk a megváltozott részek régi és új szövegét. Ezzel sok időt takarítunk meg előfizetőinknek mert nem kell keresgetniük a különböző időállapotú szövegeket, hanem azok egymás mellett láthatók.
Zachár János az "Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezését "cum laude" minősítéssel megvédve PhD fokozatot szerzett.
Dr. Zachár János alapító ügyvezető igazgató publikációi az MTMT-ben.
Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezés
Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezés tézisei
Új vizekre eveztünk! Az EHS szakemberek kiszolgálása során a mögöttük, háttérben elengedhetetlen, könyvelési munkát végző kollégák munkáját érintő jogszabályok listáját is összeállítottuk "Főkönyvelők Törvényei címmel". A szolgáltatás kiterjed az általános és - külön szedve - az iparági (mint NETA, Vkj., stb.) adó, illeték és járulék fizetési kötelezettséget előíró jogszabályokra, a NAV-ra és az eljárásrendre vonatkozó szabályokra, továbbá az IFRS-re, vámra, könyvvizsgálatra és OSAP-ra is.
Dr. Zachár János alapító ügyvezető felvételt nyert az MTA köztestületének tagjai sorába Dr. Zachár János adatlapja az MTA honlapján
NIS2 - Kiberbiztonság Új listát állítottunk össze - az ENISA vezetésével készült NIS2 irányelv és annak a nemzeti jogba átültetésével született, valamint egyéb kapcsolódó magyar és közösségi jogszabályokból. A tartalomjegyzékben külön gyűjtöttük az általános kiberbiztonsági, kritikus infrastruktúrákra valamint adatvédelemre vonatkozó jogszabályokat.
In 2005 brother of founder Zoltán ZACHÁR joined to company. He had got technical and economic education, work experience in top management of multinational corporations. He leaded developing of software system ❮Gépmester❯ for maintenance and OEE, which is used by hundred of companies yet.
We started our web shop for diabetics: ❮All, what a diabetic need❯
We started serve on-line set of regulation, the first was ❮Metrology❯.
We had reorganized company, Zoltan ZACHÁR continued the software development and technical documentation preparing activity in his own company: ECO-Logic Mérnökiroda Kft.
New service was started: thematic review of changes in technical regulation, which ones may be used on smartphone too.
We started individual, on the base of outlined needs of companies review of changes in technical regulation, which may be completed with abstract on English.
Electronic book (CD) editing and issuing were cancelled, we serve via internet only.
We was involved into scientificx researches. The topics are sustaniability, alternative economics, ecological economics and human wellbeing.
Our website was updated. Usage of list of legal documents became easier, user-friendly. The communication canal was encrypted, using https.
We started the "extended" services. It means, we write not only the modifier and modified legal documents, but we summarize in table the old and new texts. Our subscribers sholud not looking for different time state, they are visible together.
Founder-CEO of ECO-Invest Ltd. sucessfully (cum laude) saved doctoral (PhD) dissertation: "Food Loss Analysis".
Dr. Zachár János alapító ügyvezető igazgató publikációi az MTMT-ben.
Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezés
Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezés tézisei
We created new temathic list of legal documents, for bookkeepers.
Dr. János ZACHÁR, founder-CEO of ECO-Invest Ltd. was choosen into public body members of Hungarian Academy of Sciences. Dr. Zachár János adatlapja on the MTA website
NIS2 - Cybersecurity
We have compiled a new list - the NIS2 Directive, led by ENISA, and its transposition into national law, as well as other related Hungarian and EU legislation. In the table of contents, we have separately collected legislation on general cybersecurity, critical infrastructures and data protection.
С радостью приветствуем Вас на интернет сайте фирмы “ООО ЭКО-Инвест”! Наша фирма была основана в 1997-ом году, на базе предыдущего предпринимательства основателя, Яноша Захара. Фирма продолжала перепродажу наборов законов и постановлений издания “Хармашкэньв”, потом стали одним из владельцев издательства. Продаже периодических изданий прибавилось издание настольных книг, методических указаний, и прочих документаций. Занимались в первое время с перепродажей изданий партнеров.
У нас больше 500 абонементов на периодические издания, между ними фирмы (производственные, коммерческие, услуги оказывающие, консультативные и аудиторские), учебные (высшие и средние) заведения, самоуправления, государственные организации, научные институты и эксперты. Число регулярных клиентов превышает тысячу.
С 2005-го года брат основателя, Зольтан ЗАХАР инженер-экономист, присоединился фирме, кто с опытом полученным у мульти-национальных корпорациях способствовал дальнейшему развитию фирмы. Под его руководством начинали разработать систему компьютерного программного обеспечения текущего ремонта производственных оборудований. Также его ответственность была техническая-коммерческая деятельность с руководствами машин по эксплуатации и прочими техническими документациями.
Мы запустили новую услугу для населения - интернет магазин для больных сахарным диабетом.
Мы разработали технологию онлайн подборки законов по метрологии.
Мы переорганизовали фирму, Зольтан Захар в фирме ЭКО-Лоджик продолжал деятельность с технической документацией и программным обеспечением.
Мы разработали уникальную услугу тематический надзор изменений законов и постановлений правительства и министров.
Мы открыли индивидуальный сервис для фирм - надзор изменений законов и постановлений правительства и министров, дополняя резюме юридических материалов на иностранном (английском) языке.
Мы уже не издаём электронные книги, оказываем услуги только по интернету, ими можно пользоваться даже на смартфоне.
Наша деятельность стала шире, начинали научно исследовательскую работу, в сфере альтернативной и экологической экономики, устойчивости и благосостоянии человека.
Совершенствовали наш вебсайт. Стало легче пользоваться списками юридических документов.
Запустили так называемую "расширенную" услугу, когда в извещениях о модификации не только перечисляли изменяющие и изменённые юридические материалы, а суммировали в таблице абзацы с новым текстом. С этим сэкономим время пользователей, они быстрее могут сравнить актуальный и устаревший текст.
нош Захар защитил докторскую (PhD) диссертацию "Анализ потери продовольствия" с оценкой cum laude.
Dr. Zachár János alapító ügyvezető igazgató publikációi az MTMT-ben.
Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezés
Élelmiszer-veszteség elemzése" című doktori (PhD) értekezés tézisei
Составляли новый, тематический список юридических материалов, с требованиями к бухгальтерскому учёту.
Янош Захар PhD был избран в члены общественного органа Венгерской Научной Академии. Dr. Zachár János adatlapja на сайте Академии
NIS2 - Кибербезопасность
Мы составили новый список - Директива NIS2, возглавляемая ENISA, и ее транспонирование в национальное законодательство, а также другие соответствующие венгерские и европейские законы. В содержании мы отдельно собрали законодательство по общей кибербезопасности, критическим инфраструктурам и защите данных.
Links to the our partners’ websites
Az ECO-Invest Kft. weboldalai szerzői jogvédelem alatt állnak. A honlapon, a jelszóval védett oldalakon szereplő információk változatlan tartalommal és formában nem terjeszthetők, csak a jelszóval rendelkező személyeknek szólnak!
A nyilvánosan elérhető oldalakon szereplő információk változatlan tartalommal és formában szabadon terjeszthetők.
Copyright © 2003-2025 | ECO-Invest Kft. | Web design by Dmitry Hans
This unique service was established based on our editing & publishing experience of 15 years. It all began when our subscribers noted that their needs about legislation does not coincide with corpus juris table of contents. For example, radioactive pollution prevention is a very important chapter of the environment protection profession, still, only a few companies are affected in Hungary. Also, a supplier in the automotive industry required the monitoring of health service decrees modifications. We were surprised as that is usually needed for hospitals and GPs. As it turned out, they started an occupational health care surgery on their site so that the doctors did the examinations on-site and the employees did not have to stroll the streets saying Ive gone to the doctors.
After this, the relevant legislation was collected for the company from the 8 thematic lists provided on the front page, occasionally even supplementing that and omitting the unnecessary ones. The list is provided on a website protected by a password, where only employees of the client get access, that is, they are notified about the modifications of the legislation on the list.
In several cases, when the management at the subsidiary does not speak Hungarian, we were asked to do the extracts in foreign languages. We have experience and practice in this field, too.
In 2021 we broadened our services about the tracking of the changes. For a higher fee, not only the numbers and titles of the old and the new legislation are given, but also, a comparison is provided in a table.
In our individual lists the legislation is ordered in paragraphs and the links contain the number and the title. For the Hungarian legislation the link points at the text valid on the day of the viewing as found in the National Legislation Database. If modification to the given legislation is known of, a note is provided and “Magyar Közlöny” is linked with the date when it came to effect. For European Union legislation the link points to the valid text on the EUR-LEX page and the modifications that will come to effect later on.
The gist of our service is that as soon as the changes of the observed measures are published in “Magyar Közlöny” or in “Official Juornal”, an e-mail is sent to our clients and at the same time a link to the publication on a webpage is provided, protected by a password, also giving the date when the modifications come to effect.
Our services are also available on smartphone.
For our clients, upon request, we provide a free statement that our service meets the criteria to track changes in the legislation concerning MSZ EN ISO 9000 (QMS), 14000 (EMS), 22000 (ÖHSAS), 28000 (SCSM), 50001 (EMS) and other system standards, like EMAS, IFS, GAP, etc.
We sincerely hope that we can welcome you among our clients soon. Upon request, we offer a free trial period of a few days when you get access to one of our thematic pages so that you can see the quality and nature of our services.
Will relieve you from the burden of following up amendments to regulations!
Az ön részére összeállított jogszabály listára mutató link helye
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat az akkor 15 éves tematikus jogszabálygyűjtemény szerkesztési – kiadási tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A történet azzal keződött, hogy előfizetőink jelezték, a jogszabály ismereti igényük nem teljesen esik egybe a lemeztörvénytárak tartalomjegyzékével. Például a radioaktív szennyezés elleni védekezés nagyon fajsúlyos fejezete a környezetvédelmi szakmának, mégis elég kevés cég érintett Magyarországon. Majd egy autóipari beszállító kérte az egészségügyi szolgáltatás nyújtása feltételeit szabályozó rendeletek módosításai figyelését. Csodálkoztunk, mert az a kórházaknak meg családorvosoknak kell. Kiderült, berendeztek egy foglalkozás-egészségügyi rendelőt az üzem területén, hogy az orvos menjen oda és ne dolgozók kódorogjanak a városban “orvoshoz mentem” jelszóval.
Ezután összeszedtük a cégre vonatkozó jogszabályokat a nyitó oldalon ismertetett nyolc tematikus listáról, időnként még ki is egészítve azt, természetesen kihagyva a feleslegeseket. Ezt a listát egy külön jelszóval védett oldalra töltöttük fel, ahova csak a megbízó cég dolgozói kapnak hozzáférést, illetve ők csak az azon a listán lévő jogszabályok változásairól kapnak értesítést.
Több esetben, ha leányvállalatnál a menedzsment nem beszél magyarul, kérték a jogszabályok idegen nyelvű kivonatolását. Ebben is van tapasztalatunk, kialakult gyakorlatunk.
2021-ben kibővítettük a változásértesítő szolgáltatásunkat. Magasabb díjért kérhető, hogy a változásról szóló értesítés ne csak a módosító és módosított jogszabály számát és címét tartalmazza, hanem táblázatban, összehasonlíthatóan adjuk meg a jogszabályok régi és új szövegét.
Az egyedi listákon is a fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link. Magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat a link. Ha az adott jogszabálynak ismert később hatályba lépő módosítása, akkor azt feltüntetjük a jogszabály alatt és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben a módosítás megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén annyi a különbség, hogy a linkek az EUR-LEX honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és a később hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint a figyelt jogszabályok között szereplő jogszabály módosítása jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek, és ezzel egyidőben a jelszóval védett oldalon az adott jogszabályt tartalmazó kiadványra mutató linket helyezünk el, feltüntetve mellette a hatályba lépés időpontját.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas a MSZ EN ISO 9000-es (MIR), 14000-es (KIR) 22000-es (ÉBIR), 28000-es (SCSM – Ellátási láncok biztonságtechnikai irányítása), 50001-es (EIR) szabványsorozatok és egyéb rendszerszabványok: EMAS, IFS, GAP, stb., üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk valamelyik jelszóval védett tematikus oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Demo oldalunk megtekinthető az alábbi Demo gombra kattintva, ahol „Demo” a felhasználó név is és a jelszó is:
Levesszük válláról a jogszabályok változásai követésének terhét!
Az ön részére összeállított jogszabály listára mutató link helye
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a több mint 10 éves on-line jogszabály-változás követés, internetes tartalomszolgáltatás és megrendelői igények felmérése -kielégítése során szerzett tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki, az ENISA vezetésével készült NIS2 irányelv minden követelményét figyelembe véve. A tartalomjegyzékben külön gyűjtöttük az általános kiberbiztonsági, kritikus infrastruktúrákra valamint adatvédelemre vonatkozó jogszabályokat.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, ami magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint a listát érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Előfizetőinknek – kérésre – nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas az ISO 27001 (ISMS) rendszerszabvány szerinti működéshez szükséges jogszabályi megfelelőséghez (legal compliance) nélkülözhetetlen jogszabályváltozás figyelési kötelezettségnek eleget tenni.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a 10 éves on-line jogszabály-változás követési, vállalkozói és könyveltetési tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A tartalomjegyzékben benn vannak az általános és külön szedve az iparági (mint NETA, Vkj., stb.) adó, illeték és járulék fizetési kötelezettséget előíró jogszabályok, a NAV-ra és az eljárásrendre vonatkozó szabályok, kitérünk az IFRS-re, vámra, könyvvizsgálatra és OSAP-ra is.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint a listát érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a 15 éves tematikus jogszabálygyűjtemény szerkesztési – kiadási tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A honlapunkra, egy jelszóval védett oldalra feltöltöttük a gyógyszer, kozmetikum és orvostechnikai eszköz jogszabályok listáját.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint gyógyszer, kozmetikum és orvostechnikai eszköz jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas minőségirányítási rendszer (pl. ISO 9000) üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
Szolgáltatásunkat a korábbi Hatályos Metrológiai Jogszabályok Gyűjteménye online jogszabály-gyűjteményünk átdolgozásával alakítottuk ki.
Honlapunkon, jelszóval védett oldalon a fejezetekbe rendezett jogszabályok listája tartalmazza a hatályos magyar mérésügyi – hitelesítésre, kalibrálásra, mérőeszközökre, mérőműszerekre és mérőberendezésekre vonatkozó – jogszabályokat általános és specifikus csoportosításban. Ugyancsak tartalmazza az EU irányelveket, amelyek igaz, hogy nem kötelezőek a nagyar gazdálkodó szervezetekre, viszont azok módosítása esetén máris tudhatják az előfizetők, hogy a magyar jogszabályok milyen tartalmú módosítása várható. A jogszabálygyűjtemény tartalmazza továbbá a mérési szabványok számát és címét felsoroló EU közleményeket is.
A jogszabályok száma és címe link, amely magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytár honlapján található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint metrológiát érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas a MSZ EN ISO 9000-es szabványsorozat szerinti és egyéb minőségirányítási rendszer üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
A figyelt jogszabályok jegyzéke tematikus rendben tartalmazza az “MSZ EN ISO 50001:2012 Energiairányítási rendszerek. Követelmények és alkalmazási útmutató” szabvány alkalmazóinak, energia nagyfogyasztóknak szükséges jogszabályokat, a bevásárlóközpontoktól az ipari üzemeken át az energetikai cégekig.
Honlapunkon, jelszóval védett oldalon fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytár honlapján található, időgépes, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint energetikát érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek. Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas szabvány szerinti energia irányítási vagy integrált rendszer, stb., üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a 15 éves tematikus jogszabálygyűjtemény szerkesztési – kiadási tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A honlapunkra, egy jelszóval védett oldalra feltöltöttük az általános rendelkezésekhez sorolható (egyszerre több fejeztben releváns), építésre, engedélyezésre, ingatlan-nyilvántartásra, építményadóra valamint energia-hatékonyságra vontakozó jogszabályok listáját.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint ingatlan-gazdálkodással kapcsolatos jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas minőségirányítási rendszer (pl. ISO 9000) üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a 15 éves tematikus jogszabálygyűjtemény szerkesztési – kiadási tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A korábbi Élelmiszer lemeztörvénytár című kiadványunk “összesített tartalomjegyzékét” feltöltöttük a honlapunkra egy jelszóval védett oldalra.
A tartalomjegyzékben benn vannak az általános rendelkezésekhez sorolható (az összes olyan jogszabály, amely bármire konkrét határértéket tartalmaz) valamint a közegészségügyi, élelmiszerlánc-ellenőrzési, élelmiszerhigiéniai, Magyar Élelmiszerkönyvvel kapcsolatos, termékspecifikus (ásványvíz, ivóvíz, bor és egyéb szeszes italok, dohánytermékek, ökoélelmiszerek, tápszerek és egyéb különleges táplálkozási célú élelmiszerek), vendéglátásra, élelmiszer-kereskedelemre és -szállításra vonatkozó, eredetvédelmi, fogyasztóvédelmi, személyi követelményeket tartalmazó magyar és uniós jogszabályok.
Szolgáltatásunkat kiegészítettük a takarmány-biztonsági, -higiéniai rendelkezések változásainak a figyelésével.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint élelmiszerbiztonságot érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas a MSZ EN ISO 22000 szabvány szerinti Élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer, HACCP rendszer és egyéb minőségirányítási rendszer (IFS, stb.) üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.

Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a 15 éves tematikus jogszabálygyűjtemény szerkesztési – kiadási tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A korábbi Veszélyes anyag lemeztörvénytár című kiadványunk tartalomjegyzékét feltöltöttük a honlapunkra egy jelszóval védett oldalra.
A tartalomjegyzékben benn vannak az általános rendelkezésekhez sorolható (a kémiai biztonságról szóló törvény és a REACH végrehajtási rendeletei) valamint a létező hatóanyagokra, veszélyes áruk szállítására, vegyi balesetekre, növényvédőszereke, stb. vonatkozó magyar és uniós jogszabályok, illetve a kockázatok csökkentésére kiadott uniós ajánlások.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint veszélyes anyagot érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas a MSZ EN ISO 9000-es, illetve 14000-es szabványsorozatok és egyéb rendszerszabványok, EMAS, stb., üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.
Reméljük Önt is hamarosan előfizetőink között tudhatjuk. Nem kell zsákbamacskát vegyen, kérésére néhány napra ingyenesen hozzáférést biztosítunk a jelszóval védett oldalhoz, hogy meggyőződhessen szolgáltatásuk minőségéről.
Szolgáltatásunk díja 120,- EUR + ÁFA / év, ha év elején rendelik meg. Év közben csak a fennmaradó teljes hónapok száma szorozva 10,- EUR + ÁFA – val, 8 napos utólagos átutalással fizetve. Szolgáltatásunk névre szóló, egy dolgozóra értendő. Ha több dolgozónak rendelik meg a szolgáltatást, számottevő kedvezményt adunk. Ragaszkodunk hozzá, hogy csak személyre szóló hozzáférést adjunk a jelszóval védett oldalhoz. Ennek oka, hogy munkahelyváltás esetén senki ne tudja az új munkahelyén a régi munkahelye költségére használni a szolgáltatásunkat.
Szolgáltatásunk írásban rendelhető meg. Kérésre névre szóló ajánlatot és szerződés-tervezetet küldünk.
Ha kérdése vagy észrevétele van, készséggel állunk rendelkezésére!
Ezen egyedülálló szolgáltatásunkat a 15 éves tematikus jogszabálygyűjtemény szerkesztési – kiadási tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki. A korábbi Tűz-, Munka-, Személy- és Vagyonvédelmi lemeztörvénytár című kiadványunk tartalomjegyzékét feltöltöttük a honlapunkra egy jelszóval védett oldalra.
A tartalomjegyzékben benn vannak a tűzvédelmi, munkavédelmi, foglalkozás-egyészségügyi, biztonsági szabályzatokat kiadó, gépek biztonságára vonatkozó magyar és uniós jogszabályok, illetve a Hivatalos Lap C sorozatában megjelent, harmonizált szabványok listáját tartalmazó közlemények.
A fejezetekbe rendezett jogszabályok száma és címe link, amely magyar jogszabály esetén a Nemzeti Jogszabálytárban található, megtekintés napján hatályos szövegre mutat. Ha a szakterülethez tartozó új jogszabály jelenik meg, akkor azt felvesszük a listára és linkkel elérhetővé tesszük azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent. Természetesen mellette jelöljük a hatályba lépés időpontját is. Uniós jogszabály esetén a linkek a Hivatalos Lap kiadója honlapján mutatnak a hatályosított szövegre és későbbiekben hatályba lépő módosításokra.
Szolgáltatásunk lényege, hogy amint a listát érintő jogszabály jelenik meg a Magyar Közlönyben vagy a Hivatalos Lapban, arról azonnal e-mailban értesítést küldünk a szolgáltatásunkat megrendelt partnereinknek.
Szolgáltatásunk okostelefonról is elérhető.
Hírleveleinkben természetesen a korábbiaknak megfelelően értesítést küldünk megrendelőinknek az állami szervek és hatóságok honlapján megjelenő szakmai információkról is.
Megrendelőinek – kérésre – díjmentesen nyilatkozatot adunk, hogy szolgáltatásunk alkalmas a MSZ EN ISO 22000 szabvány és egyéb rendszerszabványok üzemeltetőinek a jogszabályváltozás-figyelési kötelezettségüknek eleget tenni.